Gyermekkorom óta mindig napos, meleg, mediterrán országokba vágytam. Főként a hideg téli hónapokban gondoltam arra, hogy ha nagy leszek, Egyiptomba, Spanyolországba vagy Olaszországba utazom hosszabb-rövidebb időszakra.

Talán ezért is költöztem Norvégiába két évvel ezelőtt... (földrajzból sosem voltam egy géniusz, na de ennyire nem!?)

Megmondom őszintén, hogy soha nem járt eszemben Norvégia. Annak idején tanultam a fjordokról, meg hallottam a norvég mintás pulcsiról, de ennyiben ki is merült az ország iránti érdeklődésem és kötődésem. A szüleimnek és zenei mivoltomnak köszönhetően rengeteg helyen jártam már 5 éves korom óta, így a Skandináv vidéken is, de Finnország és Svédország volt "csak" az úti cél. Mindig megállapítottam, hogy gyönyörű és érdekes országok, de soha nem élnék ott éveken át a fent említett tényezők miatt.

De ha a szerelem pont Norvégiában lakik, akkor feledésbe merülnek a pálmafák, tűző nap és lágy, meleg szellők (sellők), és jönnek helyettük fjordok, hegyek, hideg szelek és szemerkélő esők. (Skandináv versike...)

Sokan mondták biztatásként elutazásom előtt, hogy Bergen az "esernyők városa". Gondoltam, biztos csak a szokásos magyar optimizmus beszél belőlük. De nem. Pár hét és hónap után tapasztaltam, hogy valóban vannak olyan időszakok, amikor a Napot csak képekből ismeri fel az ember, vagy ha rajzol magának egyet emlékeztetőül és megnyugtatásként. Amikor azonban a felhők végre eltávoznak mondjuk egy 2-3 hetes állandó, szűnni nem akaró esőzés után, és a napsugarak ontják a meleget, az felejthetetlen és csodálatos élmény. Maximálisan ki kell élvezni ezeket az órákat, netán napokat, mert soha nem tudni, meddig tart a csoda. Azt hiszem, itt az emberek megtanulják értékelni a szép időt, és azonnal ki is használják kirándulással, sétával, hajókázással, hegymászással, sportolással. A nem esős napokon hirtelen megugrik a "megfázásos és influenzás betegek" száma a munkahelyeken és iskolákban. Hm...És ha a kedves olvasó megnézi az alábbi képeket, talán meg is érti, hogy miért "esnek ágynak" ilyenkor a norvégok.

Ha Magyarországon reggel kinézünk az ablakon, vagy kilépünk a ház elé, nagyjából meg tudjuk állapítani, hogy aznapra milyen idő várható, és ennek megfelelően mit vegyünk fel. Ezt Norvégiában nem érdemes megtenni, mivel 24 óra leforgása alatt bármi elképzelhető. Legjobb lenne magunknál hordani egy bőröndöt, amiben a különböző évszakoknak megfelelő ruházatot tartanánk, ugyanis egy nap alatt lehet napsütés, eső, szélvihar, hóesés, jég és ezek kombinációja. Nem ritka jelenség a napsütés és eső szimultán megléte, amely később gyönyörűséges szivárványokat fest az égboltra. Én ennyi szivárványt még egész életemben nem láttam, mint ez alatt a két év alatt.

Elképesztően sokan és sokat sportolnak, télen-nyáron (a kettő nagyjából ugyanaz), hóban, fagyban, sárban, esőben, szélben, napsütésben, kétévesen és hetven évesen is. Minden tiszteletem a norvégoké ebből a szempontból. Amikor én három pulóverben fagyoskodom a lakásban, és várom a csodát, ők az említett körülmények között futnak, lovagolnak, bicikliznek, síelnek. Tegnap az erdőben három idős bácsika sétálgatott, az egyik közülük két mankóval...(Tudni kell, hogy itt az erdei séta egy kisebb túrának felel meg, köszönhetően az igen nagy emelkedőknek. Egész Bergenben nincs talán egy méteres szakasz, amely vízszintes lenne.)

Természetesen az időjárásnak megfelelő öltözékben teszik mindezt, gondolhatnánk. Nem, nem, néha egészen extrém eseteket láthatunk, amit érdemes lenne lefotózni, de a bámulattól még arra sem vagyunk képesek, hogy előkapjuk a fényképezőt. A minap például láttam egy lányt, aki zuhogó esőben, szélviharban biciklizett, csinos felsőben és miniszoknyában, mindeközben vidáman telefonált...hmm...De igen gyakori, hogy márciusban rövidnadrágban flangálnak a fiatalok, hiszen ez a hónap már a tavasz eljövetelét jelzi. Nem törődve azonban azzal az aprócska ténnyel, hogy lehet, hogy éppen havazik odakint. "De ha tavasz, akkor rövidnadrág" – szól a norvég, rímben gazdag mottó.

Nem tartom magam rendkívül sportos nőnek, de azért próbálkozom hegyre biciklizni, erdőben futni és legnagyobb örömömre hegyet mászni. De amikor az ötéves kislány egy szál pólóban, nevetgélve leelőz az egyik legmagasabb hegység szikláin kecsesen szökellve, akkor azért egy kicsit elszontyolodok...

A hegymászás fantasztikus élmény (kivéve, ha leelőz egy ötéves kislány egy szál pólóban, nevetgélve). Küzdelem az elemekkel órákon át, törtetés felfelé a meredek sziklákon, melyek sokszor vizesek, vagy netán jégpáncéllal borítottak, így a megcsúszás, leesés kockázata nem csekély. Sokáig nem látni, hogy mikor és hol ér véget ez a harc, miközben az energiánk (és a csokoládénk) egyre fogy. Majd egyszer csak felérünk a csúcsra, ahol lebilincselő látvány tárul elénk, egy város, egy fjord, egy tenger részlet, egy csodálatos völgy kis tóval, vagy mindez együtt. Közben pedig azt érezzük, hogy jócskán megdolgoztunk ezért a pillanatért, és érdemes volt küzdeni, mert a munkánk gyümölcse katartikus élmény.

Az első vásárlásaimmal kapcsolatban korántsem a katartikus, hanem inkább a sokkoló kifejezést használnám. Biztosan Önök is álltak már úgy boltban egy-egy termék előtt, hogy nem tudták eldönteni, hogy ez igaz vagy netán kandi kamera áldozatai. (Azzal a különbséggel, hogy a végén nem bukkan fel a mókás showman a rejtekhelyéről.)

Eleinte mindent szorgalmasan átszámolgattam, amolyan jó magyar szokás szerint, és arra a következtetésre jutottam, hogy az ex főiskolai fizetésemből itt kijönne három nagy bevásárlás. Némileg alkalmazkodnak a norvég fizetések az árakhoz, de azért a norvégok is úgy tartják, hogy elképesztő a drágaság. Az alábbi kis fotó remekül illusztrálja ezt:

A norvég nyelv számomra sokszor nagyon szórakoztató. Gondolom nem ezt várnánk, hanem azt, hogy mennyire nehéz, milyen a nyelvtana, mennyire érthető stb. Az is tanulságos lehet, de akkor is érdemes megállni egy pillanatra és egy-egy szót fonetikusan kiejteni. Például a gyermekáruház neve: "barnas hus", amit ha nem norvégosan ejtünk ki, hanem szépen magyarul, akkor egy kissé romlott étel nevét kapjuk meg. (Egyébként "bárnász hűsz" norvégul.)

Írhatnék még jó pár ilyen jellegű érdekességet, de akkor elvenném a felfedezés örömét azoktól, akik netán erre járnak a jövőben.
Nos, a norvég nyelv nyelvtana és szókincse megtanulható, írásban kellemesen érthető, hallás után már kevésbé kellemesen, köszönhetően a millió dialektusnak és szóhasználatnak. (Szubjektív vélemény!)

A norvégok rendkívül kedves és segítőkész emberek. Néha ugyan olyan, mintha főszerepet vállaltak volna egy lelassult csehovi drámában, de ezt idővel meg lehet szokni. Illetve ők ebbe a ráérős, nyugodt környezetbe születtek bele, nincs miért és hová rohanniuk. Nekünk, magyaroknak, (akár vidéki, akár fővárosi múlttal) nehéz ezzel eleinte azonosulni, hiszen mi, ha kell, ha nem, sietünk valahová, akár gyalogosan, akár autóval. Részben tudjuk az indokokat, részben még csak nem is sejtjük...
A norvégok nem rezzennek össze, és néznek bizalmatlanul, ha megállítjuk őket az utcán kérdésünkkel, hiszen nincs mitől tartaniuk. Mivel nem szokás egymást kirabolni, leütni, pénzt kéregetni, gyűjtögetni, kötekedni. (Ha van is ilyen, azt többnyire bevándorló követi el...hurrá. Ha már befogadta őket egy ország, amely munkát, megélhetést, lakást, nyugodt és békés életet biztosít számukra, akkor miért ne éljenek vissza ezzel...)

A norvégok rendkívül nyitottak mindenre és mindenkire, ez abból is látszik, hogy tele van az ország külföldivel. Ha azt tapasztalják, hogy az illető nem beszéli jól a norvég nyelvet, azonnal angolra váltanak. (Hogy ezt honnan tudom!?) És nagyjából mindenki felső fokon beszél angolul, legyen az gyerek, idős bácsi, postai dolgozó, pénztáros vagy orvos.
Család – és gyermek centrikusak, így lépten – nyomon találhatunk játéksarkokat, szoptató és pelenkázó helységeket, óvodákat, játszóházakat. (elhagyott cumikat...)
A számos pozitívum mellett azért akad egypár furcsaság is, így például a kissé életveszélyes vezetési stílusuk, vagy hogy nem szeretnek zsebkendőt használni, nem beszélve az ivási kultúrájukról, amely nem ismer határokat, és inkább az alkohol mennyiségére fekteti a hangsúlyt, mintsem a minőségére. Ennek érdekes következményeit nyomon lehet követni a hétvégeken...bár nem venném a turisztikai látványosságok közé...

Nyithatnék még egy olyan fejezetet, amiben leírnám, hogy mit, mikor és hogyan érdemes megtekinteni, ha valaki erre jár, de nem célom egy újabb útikönyv szerkesztése és kiadása.
Ha valaki az olvasók közül elrepülne a fjordok őshazájába, és azon belül Bergenbe, az inkább szóljon nekem, és én nagyon szívesen megmutatom a város és környékének (majdnem) minden nevezetességét! 

És még egy fontos gondolat: a cím megtévesztés! Rénszarvasok itt nincsenek, csak Norvégia északibb területein találhatók...elnézést, ha valaki emiatt olvasta el a cikket...