Már javában tart a biciklis szezon, jól ellepték az utakat a tekerők. Magam is nagy élvezettel váltottam át tömegközlekedésről két kerékre a munkába járáshoz. Ez oda-vissza naponta 55-60 km-t jelent, jó kis testedzés.

A bringázás a mozgás örömén kívül rengeteg egyéb élménnyel is szolgál. Az egyik hétfő délután például, amikor haza akartam indulni a melóból, látom, hogy leeresztett az első kerék. Na, gyalog meg BKV-val haza, mivel – női lény lévén – „természetesen” sem tudásom, sem eszközeim nem voltak egy bringabelső-cseréhez. Másnap reggel ugyanígy vissza, belsőcseréhez szükséges kellékekkel és infókkal felvértezve. Még sosem csináltam. De simán megoldottam. (Jó, tényleg nem ördöngösség.) Felfújtam és még délután is kemény volt, mikor nagy vidáman leléptem a dolgozóból.
Aztán haza is értem – a szokásos másfél óra helyett röpke 3 óra alatt. Útközben ugyanis gyakoroltam még kicsit a gumibelső-cserét, hogy egészen rutinosan menjen. És már tényleg! Először cirka a hazaút negyedénél lett nagyon nehéz tekerni. Azannya, így odalett a formám, h kihagytam a defekt miatt egy oda-vissza tekerést? A frászt!!! Már megint lapos az elsőm, mint a kiürült tejeszacskó!
A fenébe! Újra defekt! Méghozzá az „agyasságom” miatt! Elfelejtettem a külsőbe fúródott tüskét kiszedni, ami az előzőt is okozta! Hát fölfújtam a másik lukasat, mert azon ráakadtam a likra, és leragasztottam celluxszal – isteni szerencse, volt nálam! Cserebere. Közben egy szimpatikus fiatalember is megjelent, hogy segít. Mondtam, köszi, megoldom magam. Rávágta, jó, eloldalgott. De két perc múlva újra előkerült egy leharcolt pumpával, hogy felfújja a gumit, ha betettem. Mondtam, nem jó, mert az övé hagyományos szelephez való, az enyém meg autószelepes. Ja, tényleg! De mégse tágított. Hogy ő még ilyet nem látott! Hogy egy nő kereket cserél a brinyóján! És ő nem így szokta! És kikapta a kereket a kezemből, amibe már majdnem visszagyömöszöltem a belsőt és elkezdte kiráncigálni. De én voltam az erősebb! Visszavettem és határozottan közöltem, hogy egyedül akarom. Ez hatott. Végleg elköszönt.
Ezzel a menettel úgy 2-3 kilivel jutottam odébb. Akkor megint nehéz lett tekerni. Gondoltam, megnézem a másik belsőt, hátha azon kisebb a luk. Felfúj, cellux, kicserél. Már szinte fél kézzel. Közben megint megállt egy rokonszenves ifjú, hogy kell-e segítség. Mondtam, legfeljebb infó egy közeli bringaboltról. Volt neki! Infója. És pont útba esett. Aznapi harmadik belsőcsere után sikerült elgurulnom a nevezett helyre, ahol tényleg ott volt a megfelelő kereskedelmi egység. Majd' minden nap arra járok és nem tudtam! Csakhogy hétfő-kedd zárva! Épp elkámpicsorodtam, amikor kinyílt az ajtaja és egy 18-20 évesforma vékonydongájú lányka libbent ki rajta egy brinyóval.

- Zárva vagyunk, látod! - csacsogta.
- Ühüm - én szomorkásan.
- Nem javítunk semmit
- vágta rá hetykén.
Majd egy másodperccel később:
- Na, mi a gond?
- és érdeklődés csillant a szemében.
- Defekt. És messze lenne a cél
- feleltem, de egyáltalán nem összetörten. Tényleg!
Aztán felvillanyozódtam:
- És el se adtok? Csak egy belső kéne!
-Figyu, ez az anyukám biciklije és most mindenképpen ki akarom próbálni, de ha megvársz,
utána adok neked egy belsőt - így a kis fruska, csevegő stílusban.
- OK, persze, nagyon köszi!...
- Tudod mit, gyere!

Erre bementünk a boltba, térült-fordult, majd kb. háromszor gyorsabban, mint én, kicserélte a szattyadt belsőmet egy vadi újra. Kápé számla nélkül, mert most nincs pénztári óra. Hálálkodáshegyek, suhantam haza! Úristen, milyen sima az út! Már csak egy röpke bevásárlás szakította félbe száguldásom; vittem a kis sáskáimnak (kettő darab fiúgyermek) élelmet, mi szem-szájnak ingere, ha már ily soká jutottam haza hozzájuk. Másnap gond nélkül elkerekeztem a kenyérkeresőbe. Délután, mikor megint indulnék: hátsó defekt! Akkor irány a bringabolt, vásárolni mindenféle kelléket belsőcseréhez. És többé egy 'lépést' sem nélkülük!
Atyaisten, azért nem lett volna szükség ennyi pechre, hogy ezt beleverd abba az okos kis fejecskémbe!

Legközelebb megírom, mi szükséges egy belsőcseréhez és hogyan kell azt végrehajtani. Én vagyok az élő példa, hogy egy nőnemű lény is képes megbirkózni a feladattal!